Légihíd - Csak az ég volt szabad DVD Bontatlan - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Tartalom: eredeti dvd film bontatlanul
Magyar szinkronnal és felirattal
1945 május 8-án Európában véget ért a II. Világháború, és mindenki azt hitte, hogy a borzalmaknak vége, pedig egy még alattomosabb háború tör ki Kelet és Nyugat között, melyet nemcsak fegyverekkel vívnak, mégis több millió ember életét veszélyezteti. A szovjetek egyik napról a másikra blokád alá vonták Berlin nyugati részét, lezárva a városba vezető összes szárazföldi és vízi útvonalat. Sztálin végleg ki akarta söpörni a nyugatiakat Berlinből. Louise Kielberg (Bettina Zimmermann), aki férjét a háborúban vesztette el, munkát kap az amerikai hadsereg főhadiszállásán. Nem is sejti, hogy hamarosan a történelem legmerészebb légi mentőakciójának résztvevője lesz, miután a zseniális légihíd-stratéga, Philip Turner tábornok (Heino Ferch) közvetlen munkatársának választja. A berlini légihíd terve grandiózus és szinte lehetetlen: C-47-es és C-54-es gépekkel napi 5. 000 tonna élelmiszert és egyéb szállítmányt kell légi úton eljuttatni a lezárt városba, mindezt 3 percenkénti felszállásokkal, szovjet katonai gépek zavaró manővereitől kísérve.
A nagyszabású német film a történelem legnagyobb légi mentőakciójának igaz történetét dolgozza fel, melynek 15 hónapos működése során a szövetséges erők 2, 326, 406 tonna szállítmányt juttattak el a szovjetek által körülvett német fővárosba.
A FILM TÖRTÉNELMI HÁTTERE
1945 május 8-án Európában véget ért a II. Világháború, és mindenki azt hitte, hogy a borzalmaknak ezzel talán vége, de arra senki sem számított, hogy egy újabb és alattomos háború tör ki Kelet és Nyugat között, melyet nemcsak fegyverekkel vívtak, mégis több millió ember életét veszélyeztette. A Légihíd – Csak az ég volt szabad című új, német háborús filmeposz a berlini blokád és a szövetségesek bátor légiakciójának történetét dolgozza fel.
Berlin kiemelt fontossággal bírt a Németországot legyőző mindkét oldal számára. Ahogy Molotov megjegyezte: “ Ami Berlinben történik, az történik Németországban, ami pedig Németoszágban történik, az történik Európában. ” 1946-ban fontos esemény történt Berlinben: a választásokon a demokratikus erők 86%-os többséget szereztek a városvezetésben, és a kommunistákra megsemmisitő vereséget mértek. Úgy tűnt, hogy a német újraegyesülés küszöbön áll és a szovjeteknek ebben nem sok szerepet és terepet szánnak. A szovjet küldöttség tiltakozásul kivonult a Szövetségi Tanács üléséről, amely Londonban vitatta meg a politikai helyzetet.
1948 februárjában az amerikai és az angolok azzal a javaslattal éltek a Szövetségi Tanácsban, hogy a teljesen leértékelődött Reichsmark helyett új pénz kerüljön kibocsájtásra. A szovjetek elutasították a javaslatot, mivel ők egy gazdaságilag gyenge Németországban voltak érdekeltek. Ennek ellenére a nyugatiak titokban bevezették az új pénzt, és az általuk elfoglalt zónákban megjelent a Deutsche Mark 1948 június 21-én. A szovjetek persze nem ismerték el az új pénzt, még Berlinben sem, de a Szövetségesek 250 millió márkát csempésztek be a városba, és a nyugati zónákban ez vált a fizetőeszközzé. Az új pénz, valamint a Marshall segély lehetővé tette, hogy a német gazdaság a szovjetek szándékai ellenére újraéledjen. A márka berlini megjelenése szilárd bástyaként tornyusult a szovjet zóna közvetlen közelében. Ez a provokáció választ kívánt a szovjetek részéről: Sztálin ki akarta söpörni a nyugatiakat Berlinből.
1948 június 12-én a Szovjetúnió bejelentette, hogy “ munkálatok miatt” minden Nyugat-Németországból Berlinbe vezető autópályát lezár. Három nappal a teljes útzárat követően valamennyi, a másik szektorba vezető utat lezárták. Végül július 24-én a szovjetek “ technikai problémákra” hivatkozva leállították a teljes vonatközlekedést is. A rá következő napon bejelentették, hogy a szovjet szektoron keresztül nem szállítható élelmiszer a nyugati adminisztráció által irányított zónákba.   A nyugati hatalmak sosem kötöttek szerződést a szovjetekkel az átjárhatósági jogokról. A szovjetek most már visszautasították az erre vonatkozó tárgyalási javaslatokat, és blokkolták a nyugat által korábban használt valamennyi földi és vízi útvonalat. Berlinnek mindössze 35 napi élelmiszer- és 45 napra elegendő széntartaléka volt. Katonai szempontból az amerikai és angol hadsereg jelentős létszámhátrányban volt, mivel a háború végén kivonták őket. Ha egy újabb háború tört volna ki, a város elveszett volna. Lucius D. Clay tábornok, aki az USA által felügyelt zóna parancsnoka volt, Washingtonnak címzett levelében, számos okot sorolt fel a maradás érdekében. Ő a szovjetek lépéseit blöffként értékelte, szerinte nekik sem állt érdekükben háborút kirobbantani Berlin miatt. Javaslata alapján hatalmas, felfegyverzett haderő indult el békésen a Nyugat-Berlin felé vezető “ autobahn” -on, hisz ez a nemzetközi szerződések alapján jogukban állt, de az instrukció szerint ha megállítják vagy megtámadják őket – tűzparancs lép érvénybe. Truman elnök viszont túlságosan kockázatosnak ítélte meg az egész akciót, hiszen egy újabb háború kitörését kockáztatják.
1945 november 30-án az amerikaiak és a szovjetek írásba foglalták, hogy három 20 mérföldes légifolyosó áll rendelkezésre az amerikaiak számára, hogy megközelítsék a várost. Amikor az amerikai a brit légierővel konzultáltak egy lehetséges közös légihíd létesítéséről, kiderült, hgy az angolok már működtetnek egyet a saját katonáik ellátására. Reginald Waite annak ideján már kiszámolta, mekkora méretű szállítmányra van szüksége a városnak. Számításai szerint egy embernek napi 1700 kalóriára van szüksége és ez alapján 646 tonna liszt és búza, 125 tonna gabona, 64 tonna zsír, 109 tonna hús és hal, 180 tonna burgonya, 180 tonna cukor, 11 tonna kávé, 19 tonna tejpor, 5 tonna tej a gyermekeknek, 3 tonna kenyér, 114 tonna zöldség, 38 tonna só és 10 tonna sajt lenne a beszállítandó mennyiség. A város fűtéséhez és mozgatásához 3, 475 tonna szén és gázolaj kellene.
Mindezek beszállítása lehetetlennek tűnt, mivel a leszerelés miatt az amerikai légierő csak két századnyi C-47-es Skytrain repülővel rendelkezett, melyek egyenként 3, 5 tonna terhet tudtak szállítani. Clay számításai szerint ezzel az arzenállal napi 300 tonnát tudtak volna megmozgatni. A brit légierő kicsit jobban állt, ők a térségbe irányított gépeikkel napi 400 tonna szállítására voltak képesek. Ha ezt összeadjuk, még mindig messze vagyunk a napi 5. 000 tonnás szükséglettől. Clay magához kérette Ernst Reuert, Berlin polgármesterét, akit elkísért segédje, Willy Brandt is. Clay azt mondta Reuternek: “ Nézze, én készen állok a légihídra. Nem garantálom, hogy tökéletesen fog működni, de az biztos, hogyha csúcsra is járatjuk, sokan fognak éhezni és fázni. De ha Berlin népe nem állja ki a nehezét, akkor elbukunk. Addig nem indítom el az akciót, amíg a polgárok nagy része nem biztosít engem a beleegyezéséről. ”
Reuter, bár nem bízott az egészben, biztosította Clayt arról, hogy Berlin minden szükséges áldozatot megtesz és a berliniek támogatják az akciót.
1948 június 24-én Joseph Smith tábornokot, a wiesbadeni katonai támaszpont vezetőjét nevezék ki a légihíd parancsnokának. Az következő napon 32 C-47-es gép emelkedett a magasba, hogy 80 tonna szállítmányt juttasson célba, mely tejet, lisztet és gyógyszert tartalmazott. Az első angol gépek június 28-án kezdték a szállítást. Akkor úgy tervezték, hogy a légihíd maximum 3 hétig tart.
Július 1-én nagy számú C-54-es gép érkezett a Rhein-Main légibázisról. A nagy repülőforgalom kordában tartásához Smith egy rendkívül bonyolult, de nagyon pontos feltöltési és repülési menetrendet alakított ki. A gépek 3 percenként indultak és az egymást követő járatk 500 lábbal magasabbra emelkedtek az előttük indulónál. A légihíd első hetében átlagosan napi 90 tonna szállítmányt juttattak célba, de a második héten ez már elérte az 1. 000 tonnát! A kelet-berlini kommunista sajtó nevetségesnek titulálta az akciót: ” hiábavaló probálkozások, melyek során az amerikaiak bizonytalan berlini pozícióikat szeretnék fenntartani. ”
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szovjetek nem oldják fel a blokádot, ezért drasztikusabb beavatkozásra volt szükség. 1948 július 27-én a legendás William H. Tunner tábornok vette át a légihíd irányítását. Tunnernek már voltak tapasztalatai e téren, hiszen az ő nevéhez fűződik a II. Világháború alatti Himalája felett létesített légihíd megvalósítása. Most a Tempelhof reptéren rendezte be a parancsnokságot. Számtalan új szabályt vezetett be – többek között a repüléstechnikával kapcsolatban is - mivel a légihíd eddigi működése során több baleset is történt.
Maguk a berliniek is kivették a részüket. A szállítmányokat ki-be rakodó munkások szinte teljes egészében helyiekből álltak. A csapatok egyre jobban belejöttek a munkába és a rakodások ideje minimálisra csökkent: a rekord 10 tonna szén betöltése volt egy C-54-esbe 10 perc alatt. Ez a rekordot később megdöntötték, amikor egy 12 emberből álló csapat mindezt 5 perc 45 másodperc alatt hajtotta végre.
Július végére a légihíd naponta több mint 1500 felszállással kb. 4500 tonna szállítmányt juttatott célba.
A szovjetek meglepve figyelték, hogy a nyugati hatalmak képesek megvalósítani a lehetetlent: egy egész várost a levegőből ellátni. Válaszul minderre augusztus 1-én ingyen élelmiszerosztást hirdettek mindazok számára, akik átlépnek Kelet-Berlinbe és ott is maradnak. Csak néhányan dőltek be a trükknek.
1948 szeptember 6-án a kelet-német kommunisták elfoglalták a Városházát, hogy megakadályozzák az új választásokat. Három nappal később a RIAS Rádió felszólította a berlinieket, hogy tüntessenek a kommunista akció ellen. Félmilliós tömeg gyülekezett a Brandenburgi Kapunál a majdnem porig rombolt Reichstag közelében. A légihíd ugyan sikeres volt, de a Nyugat-berliniek attól féltek, hogy a Szövetségesek egyszer majd cserben hagyják őket és akkor szovjetek átveszik a hatalmat. A tömeg a keleti oldal felé haladt és valaki letépte a szovjet zászlót a Kapuról. A szovjet katonai rendőrség fegyverrel válaszolt.
December 5-én a választások eredményeként növekedett a szembenállás Kelet és Nyugat között. Reuter ismét elnyerte a polgármesteri széket. Keleten a kommunista rendszer megszigorította a zónák közötti védelmet. A szovjetek a légihíd sikeres működése ellen is akcióba léptek. Egy év alatt 733 balesetet okoztak kedvenc szórakozásukkal: szovjet harci gépek repültek a szállítógépek közvetlen közelébe, megzavarva őket azzal, hogy a levegőbe lőttek mellettük. Léggömböket eresztettek a levegőbe, ezzel is zavarva a pilótákat. A Tempelhof reptér légiirányítóinak frekvenciáját használva téves üzeneteket küldtek a levegőbe. Mindezen próbálkozások egyike sem járt tartós sikerrel.
Bár a számítások szerint a városnak 4-5000 tonna szállítmányra volt szüksége, ez csak a nyári évszakokra volt igaz. Ahogy az idő múlt, eljött az ősz, és jelentősen megváltozott a helyzet. Bár az élelmiszeradagok nem változtak, a váro fűtéséhez szolgáló szén adagja drasztikusan megemelkedett. Napi 6. 000 tonnára volt szükség.
Bár a légihíd jól működött és az angolok még nagyobb gépeket vetettek be, a flotta karbantartása jelentette a legfőbb problémát. Tunney ismét a németekre számított: nagy számú ex-Luftwaffe földi személyzetet alkalmazott.
A másik problémát a leszállópályák kevés száma jelentette. A Tempelhofon kettő, a Gatow reptéren egy pálya állt rendelkezésre, ráadásul ezek egyike sem volt alkalmas telepakolt C-54-esek indítására, ezért több száz ember foglalkozott azzal, hogy állandóan befoltozza a kátyúkat, újrabetonozza a kifutópályát. 1948 júliusában és szeptemberében összesen 6. 000 láb hosszú aszfalt került a repterekre. Bár Franciaország nem vett részt a légihídban és az első indokínai háborúval volt elfoglalva, vállalta, hogy épít egy új és nagy repteret a saját szektorában a Tegel tó partján. A francia mérnökök által tervezett reptér kevesebb mint 90 nap alatt épült fel, nagyrészt annak a több ezer női munkaerőnek köszönhetően, akik éjjel-nappal dolgoztak.
Egyetlen akadály állt csak a Tegel reptér megközelítésének útjában: egy szovjet rádiótorony állt a légibázis közvetlen közelében. Jean Ganeval francia tábornok úgy döntött, hogy egyszerűen felrobbantja. Az akcióra december 16-án került sor a berliniek óriási örömére.
Mindezen erőfeszítések persze nem oldották meg a legnagyobb problémát: az időjárást. 1948 novembere és decembere a légihíd legszörnyűbb hónapjait hozták. Minden idők egyik leghosszabban tartó ködös időjárása nehezedett a kontinensre. A gépek képtelenek voltak leszállni Berlinben. November 20-án 42 repülő szállt fel, de csak egy ért célba. Volt olyan időszak, amikor a város szénkészlete 1 hétig volt elegendő. Januárban már ismét több mint 171. 000 tonnát szállítottak.
1949 áprilisára a légihíd már teljesen olajozottan működött és Tunner szerette volna feloldani a monoton rendszert. Azzal az ötlettel kacérkodott, hogy egy nagy esemény mindenki számára igazi katarzist jelenthet. Húsvét vasárnapra tervezte, hogy a légihíddal minden rekordot megdönt. A szállítmány csak szén volt és a maximális számú gépet állította hadrendbe. Április 15-én éjjel 12 órától április 16. éjjel 12 óráig a csapatok óraműpontosságal dolgoztak. A végeredmény: 12. 941 tonna szént sikerült1, 383 úttal leszállítani baleset nélkül.
A légihíd folyamatos sikere teljesen megalázta a szovjeteket, de a cérna az un. Húsvéti parádéval szakadt el. Április 25-én a TASSZ orosz hírügynökség jelentette: a szovjetek hajlandóak felhagyni a blokáddal. A következő napon az USA kormánya nyugtázta: “ szabad az út. ” és a blokád véget ért. Május 4-én a Szövetségesek hivatalosan is bejelentettek a megállapodást, és a blokád feloldása 1949 május 12-én éjfélkor életbe lépett. Egy brit konvoj azonnal útnak indult Berlinbe, az első Nyugatról érkező vonat pedig 5: 32-kor érkezett meg. Ugyanazon a napon hatalmas tömeg ünnepelte a blokád végét és Clay tábornokot. A légihíd viszont még nem állt meg, hiszen 3 hónapig kitartó élelmiszer és energiatartalékot szállítottak a városba. 1949 szeptember 30-án 15 hónapos működés után a légihíd hivatalosan is véget ért. Az amerikaiak összesen 1, 783, 573 tonnát szállítottak, a britek 541, 937-et, vagyis mindösszesen 2, 326, 406 tonna étel és egyéb szállítmányt juttattak be a körülzárt Berlinbe. A C-47-es és C-54-es gépek összesen 92 millió mérföldet repültek, amely nagyjából megegyezik a Föld és a Nap távolságával. A légihíd története során 101 baleset történt.



Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-08-31 15:18
. Légihíd - Csak az ég volt szabad DVD Bontatlan - Jelenlegi ára: 1 200 Ft